Csögyam Trungpa: A szellemi materializmus meghaladása c. könyvéről

Azt hiszem, hogy az egó mégsem a haláltól fél, ahogyan azt az egóról eddig hittem.

Az egó a megsemmisüléstől fél.

El lehet játszani a szerveren: maga a halál is csak álcacsere, tudja azt az egóm jól, bár annak sem örvend ha át kell öltözni, új életbe álmodni magát. De mi van akkor, ha reszkető lábakon, tíz körömmel kapaszkodok a végtelen párkányán, és akárhová nézek, nincs más, csak a végtelen? Sőt, én sem vagyok?

Ugorjak – mondja Cs.T. - adjam meg magam. Fogadjam el. Fájni fog, igen. Nagyon. Mint az érzéstelenítés nélkül végzett műtét. És valami igenis meg fog halni. A ragaszkodásom. A kapaszkodásom és sóvárgásom. A rettegéseim és az, amit magamnak hittem, több életen át. Amúgy, tartsam szerencsémnek, ha a sebész, aki a műtétet végzi, jó orvos, és ért ahhoz, amit csinál. Tartsam szerencsémnek azt is, ha tudatom “vakbélgyulladásával” nem érkeztem túl későn a műtőbe. A “sima” halál emellett gyermekjáték...

Tovább»

Töprengések az egóról és egyéb fölöttébb magasröptű gondolatok

Az egó az egyszeri, ebben az életben megnyilvánuló személyiséghez kapcsolódik, az elme racionális gondolkodásán keresztül nyilvánul meg, amely szétválasztja az én-t a más-tól. Az ez életben megnyilvánult traumáim.

A traumáim összessége átívelhet az eddig megélt életeimen, sőt, a kollektív tudattalanon át a megnyilvánulatlan ösztönvilágomban van a gyökere, és az érzelmi, ösztönös szinten hat. Nem tudatos.

Tovább»

Üzemanyag

 

Kihordott fájdalmam

tűzörvénye

didergő Napomat

újjászüli



Reggel

 

 

Felszikrázó harmat

köddé válni vágy.

Tavasz

 

Ó, Ősanyáim!

Lám, mire jutottunk:

 

elsóztam a levest!

Eső

 

Lábujjhegyre állva,

sóváran nyújtóznak a fák.

Eső lesz:

 

csontjaimban érzem.

Szilvafa

 

Virágzó szilvafa

holddal ült nászának

gyönyörillata.

Kegyelem

 

Fagyott fűszálon szikrázik -

harmattá szelídül a dér.

Aranyló levelek lebegnek az égre.

 

Bíbor illatát árasztja búcsúzóul

az ibolya.

Őrangyal